Egy kozmetikai és egy temetkezési vállalkozás együttműködésével innovatív, különleges szolgáltatás indult útjára Angliában. A minőségi termékeket forgalmazó kozmetikai cég  arra bátorítja vevőit,  hogy minden lehetséges alkalommal mutassák meg egyéniségüket akár egyedi sminkjeikkel is, különösen ünnepi alkalmakkor. Miért lenne ez másképp, ha meghal valaki? Az utolsó, nagy ünnepi eseményre, a temetésre, a cég képzett sminkesei különleges, a halott egyéniségét tükröző sminkekkel készítik fel az elhunytat mintegy 450 fontos induló áron. Lehetőség van arra is, hogy halotti sminkjét bárki még életében megtervezze, ha nem csak a mindennapokban, de a temetésén is szeretné megőrizni tökéletes stílusát és egyéniségét. Vajon lesz ebből divat nálunk is? A lehetőség minden esetre adott a Lélekhajó Temetkezés kínálatában.

"A halál egyszerűen a fizikai test levedlése, mint amikor a pillangó kibújik a bábból.
Ez egy átmenet a tudatosság magasabb szintjére, ahol folytatod a tapasztalást,
a megértést, a nevetést, és képes leszel növekedni.
A haldoklásban nincs semmi, amitől félned kellene.
Ez lehet életed legcsodálatosabb tapasztalata.
Az egész attól függ, hogyan éltél.”
/Elisabeth Kübler-Ross/

Hiszek neki. Több mint húszezer haldokló mellett ült figyelmesen meghallgatva,  majd tudományos alapossággal feljegyezve utolsó gondolataikat. A II. világháború után, a holokauszt túlélőivel kezdte egy koncentrációs táborban, ahol önkéntes orvosként  dolgozott, majd kórházakban folytatta haldokló gyerekekkel, balesetet szenvedettekkel és gyógyíthatatlan betegekkel. Hosszú évtizedeken át bolondnak titulálta az orvosi szakma, miközben az elbeszéléseket összegezve leírta a haldoklás 5 pszichológiai fázisát, de számos tudományos és nagyközönség számára is olvasmányos publikációja, egy gyógyító-oktatóközpont alapítása és a halálközeli élményeket feldolgozó workshop-ok százai után végre elismerték munkásságát: 20 doktori címet kapott, 20 könyvét 28 nyelvre fordították le, a XX. század 100 legjelentősebb tudósa közt tartják számon.

A nyugati társadalom korlátoltsága, mely egész életét végig kísérte, legnagyobb álmának megvalósulását is megakadályozta. Egy hospice házat szeretett volna alapítani Virginiában, HIV fertőzött csecsemők számára. A helyiek azonban azt gondolták, hogy ettől gyerekeik veszélybe kerülnek és esetleg AIDS-ek lesznek, így inkább felgyújtották Elisabeth házát, akinek ezzel minden ingósága megsemmisült.

Magyarul is megjelent "A halál mint ragyogó kezet", amit szívből ajánlok mindenkinek, akit szorongással tölt el az elmúlás gondolata. Életem egyik legmeghatározóbb írása és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy hivatást váltsak. Elisabeth Kübler-Ross ma lenne 85 éves.

Amikor meghal valaki, különösen, ha az tragikus hirtelenséggel következik be, az éppen körülötte tartózkodók általában nincsenek tisztában a teendőikkel, teljesen természetes, ha hirtelen zaklatottá válnak, vagy akár sokkos állapotba kerülnek, mégis valakinek meg kell őriznie hidegvérét, hogy intézkedni tudjon.

Sok múlik azon, hogy hol következik be a haláleset. Ha otthon, hosszú betegség után, a család talán felkészültebb és eltervezi, mi, hogy legyen. Olyat is hallottam, hogy idős, hosszú ideje nagyon beteg néni gyerekei megbeszélték, hogy nem értesítik azonnal az orvost, ha bekövetkezik a legrosszabb, mert valamennyien el akarnak búcsúzni tőle anélkül, hogy közben idegen emberek hemzsegnének a házban. Ez jogilag nem feltétlenül helyes, de ezt az elhunyt és a család szempontjából is sokkal humánusabb megoldásnak tartom, mint az azonnali elszállítást, majd napok - esetleg hetek - múlva az urnától való búcsúzkodást.

A görögök is tartogatnak néhány meglepetést, ha temetkezésről van szó.

Rendszerint még aznap, vagy másnap eltemetik az elhunytat, akitől - lehetőség szerint nyitott koporsónál - a család és az ismerősök is simogatással, csókkal, vagy pár perces csenddel - búcsúznak el. A templomi szertartást követően a koporsót nem helyezik túl mélyre, hogy 3 év elteltével könnyen ki tudják majd ásni. Ekkor a megmaradt csontokat kiveszik és kis dobozkákban  mauzóleumokban helyezik el. A temetés napját követő harmadik, kilencedik és negyvenedik napon ismét összegyűlik a család és közös imával, a 40. napon közös étkezéssel is megemlékeznek az elhunytról. A legközelebbi családtagok azonban addig sincsenek soha egyedül, a hozzátartozók folyamatosan gondoskodnak ellátásukról. Különösen szép szokás szerintem, hogy a rokonok, barátok gyertyákat visznek ajándékba a gyászoló családnak és a 3. naptól kezdve 37 napon át, minden nap meggyújtanak néhányat a sírnál.

Akit részletesebben érdekelnek a görög temetkezési szokások, rítusok, a gyászolók által fogyasztott görög ételkülönlegességek, ITT és ITT olvashatja az Évia szigetén  élő szemtanú részletes és nagyon olvasmányos elbeszélését az eseményekről.

A plüssmaci, mint végső nyughely még nem honosodott meg nálunk, de van, aki számára az hoz megnyugvást, ha maga mellett tudhatja elhunyt szerette hamvait és ha úgy érzi, bármikor magához ölelheti.

A macik többféle kivitelben, meglehetősen borsos áron megrendelhetőek angyalszárnnyal, vagy anélkül, kék szalaggal, vagy  akár military dizájnnal is. A lelki mellett praktikus oldala is lehet a különös tartóknak: a hamvakat tartalmazó urnát a  plüssmacik hátán található nyíláson keresztül lehet elrejteni bennük, így a lakás bármely pontján elhelyezhetőek anélkül, hogy a látogatóba érkező vendégek kellemetlenül  éreznék magukat, ha  megpillantanak egy díszurnát a polcon. 

Az ölelhető plüssmackó, mely szeretteink hamvainak tárolására is alkalmas, a külföldinél jóval kedvezőbb áron beszerezhető ITT.

Nem tudom, ki mennyire mozog otthonosan más kontinensen élők temetkezési kultúrájában, de hátha nem csak számomra meghökkentőek az afrikai szokások… 

Ghánában például többet költenek a temetésre, mint egy esküvőre. A gyász színe a bordó és a fekete, de ha valaki öngyilkos lesz a családban, az elhunyt hosszú öregkort ért meg, vagy kis gyerek volt, esetleg lőfegyver által halt meg, a gyászolók fehér ruhát viselnek. Amikor meghal valaki, a holttestet azonnal a hűtőházba viszik és a nálunk megszokottnál hosszabb ideig ott is marad, amíg a szűk család minden barátot, külföldön élő rokont értesít a fantasztikus ünnepről, hogy a halálesetet követő héten összegyűlve, közösen döntsenek a temetés részleteiről. Általában a hét végén, pénteken, vagy szombaton kerül sor a temetésre, amikor mindenki ráér a hajnalig tartó bulizásra. A halottas házban a család készíti fel a holttestet a temetésre és az elhunyt személyiségére (vagy a család különös ízlésére) jellemző, számunkra kissé talán furcsa koporsóba teszik és a látogatók pedig folyamatosan virrasztanak mellette.

Amióta kezd kikristályosodni a gondolat, hogy temetkezési vállalkozásba kezdünk, folyamatosan meghökkent arcokba, riadt tekintetekbe ütközöm. "Ez borzasztó!"; Hű, de morbid!"; "Ne is beszéljünk róla!"; "Veled biztos valami baj van...!"; "Ez is az élet része, na de akkor is!". És ők legalább mondtak valamit. A többség inkább – jó esetben - csak magában borzong.

De miért tabu a halál? Miért eufemizálunk mindent, ami a súlyos betegségekkel, közeli halállal, temetéssel kapcsolatos? A századforduló környékén már ott tartottunk, hogy a művészek rendszeresen ábrázolták a "szép" halált. A XX. század végére pedig oda jutottunk, hogy elrejtjük, elhallgatjuk, minden magánügy, ami ezzel kapcsolatos. Hol van már a fekete ruhás gyászév, amikor sokan már csak a munkahelyükről ugranak ki 2 órára egy temetés miatt és váltóruhát visznek, hogy ne kelljen egész nap magyarázkodni a kollégáknak? Nem osztozunk más fájdalmán, sokszor már az is zavarba ejtő, hogyan fejezzük ki részvétünket. Sokaknak már a temetésen is kínos sírni, illik elfojtani a kitörő érzelmeket.

Úgy tűnik, a kreativitásnak nincs határa, ha morbid ötletekre van szükség...
Angliában már annak sincs akadálya, hogy bárki bakelit lemezbe préseltesse hamvait és a porszemektől recsegve-ropogva ugyan, de megőrizze saját hangját az örökkévalóságnak. Mintegy 3000 fontért akár 30, előre meghatározott címzetthez juthat el a  különleges, kissé poros, maximum 24 perces hanganyagot tartalmazó lemez a temetést követően, természetesen egyedi tervezésű borítóval. Aki kedveli a drámai felütést, még életében megszervezheti, hogy halála után végrendelete, vagy vigasztaló szavai ezen a különleges módon jussanak el a családtagokhoz. Ha komolyan érdekel ez a lehetőség, ITT segítünk neked elintézni.

„Kegyelettel emlékezünk…”, "Tartózkodjunk a kegyeletsértő megnyilvánulásoktól!”, „Emlékét kegyelettel őrizzük.” és sorolhatnám a hasonló fordulatokat. De mit is jelent ez pontosan?

A kegyelet érzése az elhunyt személyiségjegyeinek, tetteinek, az egyéni és társadalmi tudatban tovább élő hatását, emlékének tiszta megőrzését jelenti. Kiemelt társadalmi fontosságát mutatja az is, hogy a magyar jogrendszer komplex védelmet biztosít ezzel kapcsolatban. 

Kegyelet, kegyeleti jog
Az elhunyt emlékének megőrzését személyéhez fűződő jogainak védelme szolgálja. Ide tartozik például a jó hírnévhez való jog, az elhunyt nevének védelme, a képmás és a hangfelvétel védelme, valamint a személyes adatok és személyes titkok védelméhez való jog is. Mindenkinek tiszteletben kell tartani halála után az elhunyt magánéletét, becsületét, emberi méltóságát. Halála után senkinek nem lehet nevét eltorzítva említeni, tilos becsület csorbítására alkalmas állításokat híresztelni róla, de kevés kivételtől eltekintve jogsértést jelent a halott nevének mellőzése akár síremléken is. Életében kinyilvánított akarata ellenére személyes adatok, titkok senkiről sem hozhatók nyilvánosságra. 

A világ legnagyobb, 16 hektáros mesterséges zátonya, melyet temetkezési célra hoztak létre, Miami-tól 3 mérföldre fekszik az óceán mélyén. Környezetbarát, „zöld temetések” lehetőségét megteremtve készítették el a titokzatos „Lost City” építményeit, szobrait - oroszlánokat, íves boltozatokat - 40 láb mélyen a tenger alatt, korallok és más tengeri élőlények számára élőhelyet teremtve.

A tengeri temetést megelőzően, először a hamvakat cementhez és homokhoz keverve beton alakzatokat készítenek (óriási kagyló, vagy csillag formát), amit a család által térképről kiválasztott végső nyughelyre búvárok helyeznek el a víz alatti városban. Sok helyi család rendszeresen látogatja szerettei tengeri sírját és akár havonta többször is lemerülnek az óceán mélyére.

A sokak végső nyughelyéül szolgáló, gyönyörű Lost City mindenki számára nyitott, számtalan kutatót, tengerbiológust és búvárt vonz a világ minden tájáról. Ha szívesen választanád ezt a végső nyughelyet szeretteid, vagy saját magad számára, ITT érdeklődhetsz.