Nem olyan régen a csömöri hamvasztóüzemben jártam tanulmányúton, úgyhogy a leggyakoribb tévhiteket nyugodt szívvel cáfolhatom.

1. Többször volt már rá példa, hogy a halottakat elcserélték szállítás, vagy hamvasztás közben, csak nem merik bevallani...
A jelenlegi nyilvántartási rendszer szerint erre gyakorlatilag esély sincs. Mire a hamvasztásig jut a test, több azonosításon is átesik. Ha minimális kétség merül fel a személyazonosságát illetően, nem hamvasztják el. Ezen kívül szigorú nyilvántartást vezetnek, több hamvasztóüzemben még vonalkód rendszert is bevezettek a tévedések elkerülésére.

2. Az elhunytakat gázlánggal égetik el, de legalábbis az égés utolsó fázisában, különben nem porladna el teljesen a test.
Nem nyílt lángot használnak a hamvasztáshoz. A téglával kirakott kemencét 900 °C fok körüli hőmérsékletűre hevítik, ide tolják be a 2-6 °C fokra hűtött holttesteket, melyeken pár másodpercen belül öngyulladás megy végbe. Az égési folyamat testtömegtől, izomzattól, nemtől és még számos más tényezőtől függően változó: 50-140 perc. A megfigyelések szerint a szív hamvad el utoljára, de a szokásosnál lassabban hamvad el a dohányosok tüdeje és a rákos sejtek is. A végtermék színe különböző színű lehet, a szürke különféle árnyalataival. A szín több dologtól is függ, például az égés hőmérsékletétől és a csontok Ca tartalmától. (Állítólag még az MTA tudósai is Csömörre járnak a kutatásokhoz használt színskálájukat tesztelni.) A masszívabb csontdarabok (pl. a combcsontok) hosszabb égési folyamat alatt sem porladnak el, de ennek áthidalására nem gázlángot, hanem hamvasztást és a hamvak hűtését  követően egy speciális őrlő gépet használnak, nagy, kőből készült őrlőgolyókkal, mivel szórásos temetés esetén a maradványok nem lehetnek nagyobbak 2 mm-nél.

A thanatológia olyan interdiszciplináris tudományág, mely a halállal, haldoklással, temetési kultúrával, gyásszal kapcsolatos lelki megnyilvánulásokat kutatja.

Lehet, hogy meglepő, de létezik egy nagyon színvonalas, magyar nyelvű szaklap, a Kharón Thanatológiai Szemle, mely a thanatológia kérdéseit feszegeti, közölve a témával foglalkozó hazai és külföldi tudományos szakemberek: pszichiáterek, pszichológusok, bioenergetikusok, onkológus szakorvosok, teológusok, orvostörténészek, művészettörténészek, néprajzkutatók legújabb kutatási eredményeit.

Különösen ajánlom a szülőknek és pedagógusoknak készült tanulmányt, mely a gyerekek gyászának feldolgozását segíti, az iszlám temetkezési szokásokról  és a média hatására átalakuló halálképünkről szóló írást, valamint Kepes András interjúját Raymond Moody-val a halálközeli élményekről és a halált és haldoklást kutató Elisabeth Kübler-Ross-szal készült interjút. Igazán megéri a pár másodperces, ingyenes regisztráció...

Ha a családod sokszor azt sem tudja, mivel lepjen meg születésnapod alkalmából, vajon mire számíthatsz tőlük, ha a temetésedről lesz szó? Kitalálják majd, hogyan szeretted volna?

Nálunk mindenkinek egyházi szertartás szerinti temetése volt, pedig nem vagyunk különösebben vallásosak. Miért? Mert ez a szokás. Vagy mert ez olyan kézenfekvőnek tűnt. De miért kéne olyan szokásokhoz ragaszkodnunk földi létünk utolsó momentumainál, melyekhez semmi közünk?

Sokan nem tudják, hogy temetésünk módjáról még életünkben rendelkezhetünk és jogszabály garantálja, hogy amennyiben kéréseink nem okoznak különösen méltánytalan, erőn felüli terhet az eltemettetőnek, valamint nem ütköznek hatályos jogszabályokba, bizony pontról pontra minden kritériumnak teljesülnie kell. Meghatározhatjuk a temetés módját (hamvasztásos, vagy koporsós), de a búcsúztató ceremónia minden apró részletét is, kezdve a gyászértesítők dizájnjától a virág összeállításokon át, a búcsúztató zenéig, vagy a lovashintón ülő gyászhuszárok öltözetéig. Ha úgy akarjuk,  haza vitethetjük hamvainkat, hogy otthon vehessenek tőlünk végső búcsút kedvenc tárgyaink,  virágaink között (persze ezt előzetesen egyeztetni kell az ott élőkkel), vagy választhatunk különféle alternatív megoldások közül is, melyek illeszkednek személyiségünkhöz. Rendezhetünk  akár bohóc temetést is, mint amilyen Norman Thompson-é volt 2 évvel ez előtt, még ha ez elsőre kicsit bizarr is...

Nem tudom, ki hogy van vele, de számomra a temetés méltósága nem a temetési számla végösszegével arányos, hanem sokkal inkább a személyes jellegével. Szóval? Te hogy szeretnéd?

Több mint egy évtizedig kommunikációs területen dolgoztam. Szerettem a munkámat, de valahogy mindig ott motoszkált bennem valami: úgy éreztem, nem ez az én utam, ez csak egy ösvény valami felé, de nem tudtam pontosan megfogalmazni még magamnak se, hogy mi az.

Az első, nagyon meghatározó élményem az elmúlással kapcsolatban - bármilyen furcsán hangzik is -, egy sci-fi, A Holtak Szószólója (Orson Scott Card) volt. Olvasás közben jutott eszembe először, hogy nálunk valami nagyon nincs rendben a gyász kezelése, az elhunyt búcsúztatása körül. A másik dolog, ami nagyon felkavart, amikor 3 évvel ez előtt egy temetés szervezése közben kellékeket válogattunk Budapest legnagyobb temetkezési irodájában. Akkor először gondoltam bele úgy igazán, hogy talán nem csak mások halnak meg, hanem én is? Egyszer nekem is szükségem lesz koporsóra, szemfedőre, urnára, rögfogóra? Egy csomó kellékről azt se tudtam, mire való. És ami igazán megdöbbentett, hogy egyetlen olyan urnát, vagy koporsót se találtam, amiben szívesen porladoznék, ha arra kerül a sor. Nem szeretnék magamnak fekete tömegterméket, gyertyalánghímzéses urnatakarót, tucat-fejfát. Nem vagyok vallásos, úgyhogy kissé idegen tőlem a Jézus-motívum, vagy Szűz Mária egy urna falán. Körülnéztem és arra gondoltam, hogy nem akarok személytelen tömegtermékben nyugodni, futószalag temetésen csoffadt ravatalon feküdni, miközben sablon beszédet mond a pap a fejem fölött. Nem a halállal és az elmúlással van bajom. Hanem a személytelenséggel.