Most, hogy temetkezési vállalkozóként munkánk révén gyakorlatilag mindennapjaink részévé vált a halál,  folyamatosan figyelem, ki hogy próbálja elkerülni napi szinten a halál emlegetésével járó kényelmetlen érzést.  Az egyik koporsó forgalmazó például nem koporsókat, hanem következetesen "dobozokat" szokott hozni  és nem hajlandó gyerek koporsókról tárgyalni, mert szinte fizikai rosszullétet érez a gyerekhalál gondolatától. Az egyik kedves boncmester nem személyként, nevén nevezve emlegeti az elhunytakat, hanem XY testéről beszél (egyébként minden alkalommal nagy tisztelettel). A szállítók már halottért mennek a kórházba,  a kórházi számlán halottkezelési díj szerepel, a búcsúztató "drága elhunytunk"-at kíséri a sírhoz  a családdal együtt.

Érdekes, ahogy ismerőseink, barátaink is folyton rébuszokban beszélnek, vagy hangjukat lehalkítva, kis hatásszünet után, szinte mentegetőzve érdeklődnek arról, hogy jól vagyunk-e, jól megy-e az üzlet. A halál témája majdnem mindenkinek nehéz és inkább  kerüljük a témát, finomkodunk, vagy a  halál szinonimáiból szemezgetünk, csak ne kelljen kimondanunk, hogy "meghalt". De melyik kifejezés írja le legjobban ezt a folyamatot, állapotot?

• - bedobta a törölközőt
• - alulról szagolja az ibolyát
• - kinyiffant
• - visszaadta a lelkét a teremtőnek
• - elpatkolt
• - eljött érte a kaszás
• - jobblétre szenderült
• - kilehelte a lelkét
• - fűbe harapott
• - az örök vadászmezőkre távozott
• - kinyúlt
• - beadta a kulcsot
• - magához szólította az úr
• - elveszítettük
• - elszállt a lelke
• - kipurcant
• - kifingott
• - itt hagyta az árnyékvilágot
• - bekrepált
• - feldobta a talpát
• - feldobta a bakancsot
• - életét vesztette
• - elment
• - neki már annyi
• - neki már befellegzett
• - örök nyugovóra tért
• - stb.
   

Nektek is nehezetekre esik beszélni a halálról? Vagy csak ha a sajátotokról, esetleg közeli hozzátartozóéról esik szó? Szerintetek melyik kifejezés fedi legjobban a fogalmat? Mitől függ, milyen kifejezést használtok?