Életünk során többször kerülünk olyan helyzetbe temetésen, vagy a mindennapok során, hogy ismerőseink számára illene együttérzésünket kifejeznünk. Nem mindennapi, kényelmetlen helyzet ez, ezért sokan nagy ívben el is kerülik ezeket a szituációkat, de sokszor még a gyászolót magát is, a szükségesnél jobban felerősítve magányukat és fájdalmukat.

A halálról egyébként is nehéz beszélni, főleg úgy, hogy valós vigaszt nyilvánvalóan a mi szavaink sem fognak jelenteni. Minden esetre érdemes megfontolnunk, mi hagyja el ilyenkor a szánkat.

Az alábbiakat semmiképp sem javasoljuk:

1. Pontosan tudom, mit érzel. - Hidd el, fogalmad sincs. Mindenki másképp éli meg ezt a helyzetet még akkor is, ha már voltál hasonló szituációban és veszítettél el hozzád közel állót.

2. Nincs mit tenni, tovább kell lépni! - Ez igaz lehet, de amikor még friss a gyász, ez nem vigasztal senkit. Ilyenkor teljesen elképzelhetetlen a tovább lépés, de sokszor még a tovább élés is.

3. Foglald el magad! - Az ember ilyenkor a síráson és a bénult létezésen kívül nem igen tudja magát mással elfoglalni. Mégis mit javaslunk neki ilyenkor? Hogy kötögessen, olvasgasson, kiránduljon?

4. Ő már egy jobb helyen van. - Honnan tudod? Biztos, hogy akinek ezt mondod, ugyanabban hisz, mint te? Lehet, hogy a földbe helyezett koporsó és az urna képe ugrik be neki és az egyáltalán nem tűnik jónak, sőt, mintha arra utalnál, hogy jobb is, hogy meghalt.

5. Most már Isten vigyáz rá. - Hacsak nem mélyen vallásos az illető, gyakorlatilag azt sugallod, hogy ő nem volt elég gondos, nem vigyázott eléggé, de most végre van, aki megtegye ezt helyette.

6. Minden okkal történik ezen a világon. - Könnyen elképzelhető. Meg az is, hogy nem. Minden esetre egy ilyen mondat elindíthat egy önmarcangolási folyamatot a gyászolóban, hogy vajon elég jól ápolta, eléggé szerette, mindent megtett-e, stb. Ne okozzunk bűntudatot, van elég baja szegénynek így is.

7. Ne aggódj, lehet még másik gyereked/férjed. - Még ha így is van, egy elveszített gyereket/férjet nem pótolhat egy következő. Idővel talán hozzá lehet szokni a veszteséghez és vehet más irányt az ember élete, de egy új társ, vagy gyerek nem helyettesíti az elveszítettet és nem teszi meg nem történté a veszteséget. Egy új társ igénye a sír szélén állva egyébként a legritkább esetben merül fel az özvegyben.

Akkor mi a megoldás?

Sokszor elég, ha biztosítjuk a gyászolót arról, hogy mellette vagyunk és együtt érzünk vele, hogy nyugodtan fordulhat hozzánk, ha bármiben segítségére lehetünk. Csak olyat mondjunk, amivel azonosulni tudunk, a kevesebb ilyenkor sokszor több. Ha közeli hozzátartozóról, barátról van szó, elég lehet egy ölelés is, de sokkal fontosabb, hogy a temetés utáni napokban, hetekben keressük legalább telefonon. Érdeklődjünk utána, hogy van, tudunk-e segíteni. Valószínűleg nem. De a tudat, hogy nem maradt teljesen magára, hogy van kihez fordulnia, ha baj van, sokkal többet segít, mint egy sablonos "Őszinte részvétem" a temetésen, vagy egy gyásztáviraton. Jusson eszünkbe, hogy sokan hetekig, hónapokig elkerülik, hogy ne kelljen kínos beszélgetésekbe bonyolódniuk, pedig idővel szegénynek nagyon jól esne végre másról - valami hétköznapiról - beszélgetni, nem csak az elhunytról és a gyászról.

A részvét kifejezése temetkezési kultúránk része. Ennek is megvannak a szabályai, de ugyanúgy megtanulható, akár a késsel-villával evés.